Ugrás a fő tartalomra

2600 Vác, Naszály út 8.


06 27 316-866/203

Széchenyi 2020

Hírek


2024. ápr. 19.
vszc.hu

    Szakmai fórum a mentorálásról az inklúzió jegyében

    A Váci Szakképzési Centrum (VSZC) és a Piarista Kilátó Központ közös szervezésében, hagyományteremtő céllal megrendezett programon több, mint 50 intézményvezető és mentortanár vett részt.

    Szakmai fórum a mentorálásról az inklúzió jegyében

    A Váci Szakképzési Centrum (VSZC) és a Piarista Kilátó Központ közös szervezésében, hagyományteremtő céllal megrendezett programon több, mint 50 intézményvezető és mentortanár vett részt.

    Szakmai előadások mellett interaktív workshopok során ismerkedhettek meg a fórum résztvevői a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Technikum és Szakképző Iskolában alkalmazott jó gyakorlatokkal. Az eseményen köszöntőt mondott Dudás Tibor, a Váci Szakképzési Centrum kancellárja, aki kihangsúlyozta a váci centrum képző intézményeinek sokszínűségét.

    „A palettán egyaránt megtalálható a nehéz körülmények közül érkezett, jelentős hátránykompenzációban érintett gyerekeket képző iskola és az ország többszörösen legjobbnak értékelt technikuma is. Ebben a sokféleségben a kezdetektől kiemelten fontosnak tartjuk a mentorrendszer működtetését: régóta házon belül tanuljuk egymástól, majd alkalmazzuk is a megismert jó gyakorlatokat.” – mutatott rá a kancellár. 

    Papolczi Emőke, a VSZC főigazgatója köszöntőjében kiemelte és megköszönte az oktatók, segítő szakemberek munkájának fontosságát és folytonosságát, hangsúlyozva az iskolákban kialakított bizalmi, biztonságos légkör fontosságát.

    „Az igazi esélyegyenlőség lényege az én olvasatomban, hogy a világon bárki, aki tudáshoz, szakmához jut, a saját élete kapcsán esélyt kap és képes lesz cselekedni. Alkalmassá kell tenni a fiatalokat arra, hogy felismerjék lehetőségeiket és élni is tudjanak azokkal.” – emelte ki beszédében Forgács István, az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Esélyegyenlőségi Irodájának vezetője. 

    Katona Miklós, a Piarista Kilátó Központ igazgatója köszöntőjében rámutatott a Kilátó és a szakképzési centrum intézményeinek kapcsolódási pontjaira, és kiemelte a közös munka jelentőségét. 

    A köszöntőket követően a szakmai fórum plenáris előadásokkal folytatódott. Az érdeklődők megismerkedhettek a Piarista Kilátó Központ két partnerintézményében megvalósított programjával, a Sátoraljaújhelyi Piarista Jelenlét Csillogó szemek keretében futó, képességfejlesztést célzó foglalkozás-sorozattal, valamint a Boldog Ceferino Napközbeni Gyermekfelügyelet Hálózat felkérésére kidolgozott, sikeres továbbtanulást támogató programmal. 

    A Kilátó szakembereinek előadása után a szakmai fórum témagazdája, a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola mutatkozott be, Énekes Rita igazgató prezentálásában. Az igazgató előadását követően a Petzelt iskola mentor csoportjának tagjaival ismerkedhettek meg a résztvevők. A szakmai nap második részében a vezetők, mentortanárok a Petzelt szakembereinek vezetésével interaktív workshopokon szerezhettek saját élményt az intézményben működő programokban alkalmazott jó gyakorlatokról. 

    A fórum záróakkordjaként a résztvevők közös reflexió során dolgozták fel a workshopok tapasztalatait. 

    Források:
    Cikk: az IKK cikke alapján
    Képillusztráció és eredeti szöveg: Piarista Kilátó Központ, Vác

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Három középiskolás egy laptop előtt, egy fiú és egy lány az asztalnál ül, a mögöttük álló kockás inges fiú mutogat valamit a laptop képernyőjén-

    Elkészült a vármegyék legjobb technikumainak listája (TOP3)

    A vármegyénkként TOP 3 legjobb intézményeket bemutató rangsor, összhangban a Technikumi rangsor 2024 TOP 100-as listájával, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült.

    2024. febr. 12.
    vszc.hu
    A Profi  T-ability verseny a Piarista Kilátó központban: Diákok ülnek asztaloknál a teremben és társasjátékkal játszanak. Egy asztalnál 5-6 diák ül.

    „Profi- T- Ability logisztikai verseny a Kilátóban

    2024. október 15-én ismét logisztikai verseny volt a váci Piarista Kilátóban. A verseny alapját a Profi-T-Ability logisztikai társasjáték adta, amelyet melyet a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubjának néhány elhivatott és lelkes tagja hozott létre. A játékben a Váci Szakképzési Centrum minden iskolája részt vett.

    2024. okt. 21.
    vszc.hu
    Csoportkép a DKA terem aulájában. A nagy ovális asztal mögött állnak a tanárok, nők és férfiak vegyesen. Az asztalon pogácsa, péksüti, táskák, ásványvíz.

    Pályaorientációs képzés általános iskolás osztályfőnökök részére a Váci Szakképzési Centrumban

    2024 augusztus 28-29-én tartottuk meg már negyedik alkalommal a Váci Szakképzési Centrumban az akkreditált pályaorientációs továbbképzésünket az általános iskolai pedagógusok részére. A gyakorlatorientált képzésen 17 fő vett részt a Váci- és a Dunakeszi Tankerületekhez tartozó iskolákból.

    2024. szept. 17.
    vszc.hu


    KIMIKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Váci Szakképzési Centrum

        2600 Vác, Naszály út 8.

      • Telefon: 06 27 316-866/203

        E-mail: titkarsag@vaciszc.hu

        OM azonosító: 203065

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001404/2016


      2024Váci Szakképzési Centrum